JÉZUSKERESÉS

Közösségi

Publikálva: 2016. március 18.

Húsvét hajnalán (2016. március 27-én) 4 órakor Jézuskeresés lesz Zalaszántón.

A Zalaszántói Pávakör tagjai szeretettel várják mindazokat, akik fáklyákkal, gyertyákkal, imádkozva és énekelve a zalaszántói templomtól elindulnak a húsvéti evangéliumban szereplő asszonyokkal együtt Jézus sírjához. Régi hagyomány, népi ájtatosság volt, hogy a falvak lakói húsvét kora reggelén, még sötétben összegyűltek a templom előtt és felelevenítették a Szent Három nap eseményeit. Elzarándokoltak a falu díszes keresztjéhez, útközben énekelve kérték Isten irgalmát bűneik bocsánatára, majd a "díszes" keresztnél felhangzott a nagypénteki keresztre feszítés evangéliuma, és tovább haladtak a fájdalmas olvasó titkain elmélkedve a temetőbe, ahol szeretteik sírjára elhelyezték gyertyáikat és a temető kis harangjának megkondulásával és a nap felkeltével együtt új napra keltek, és a Feltámadt Krisztus dicsőítették. A Jézus keresés végén Húsvéti kínálkodás lesz. Mindenki osztogathatja húsvéti kalácsát, pálinkáját, borát a résztvevők között.

A Jézus keresés útvonalán, aki teheti, kérjük, helyezzen az ablakába gyertyát ezzel is kifejezve a Húsvét fényének örömhírét.

Az útvonal:

Római Katolikus templom, Fő út, Ádám utca, Zrínyi utca, Temető utca.

Hírlevél feliratkozás

Hírlevelünkre való feliratkozással azonnali értesítést kaphatsz emailben az aktuális hírekről és naprakész információkról. Hírlevelünkről bármikor leiratkozhatsz az emailben kapott leiratkozás linkre kattintva.