Tátika

 


A Balaton víztükrétől északnyugati irányban emelkednek a Keszthelyi-hegység magaslatai, melyek közül egy 413 méteres magaslatot foglalnak el Tátika várának napjainkban helyreállítás alatt lévő falai. A régészeti feltárás során napvilágra került tárgyi emlékek és az egykorú oklevelek alapján egyre többet tudhatunk meg a középkori erősséghistóriájáról.

1248-ban IV. Béla parancsára elkobozták a Tátika nemzetségtől a Várhegy egyik kiugró meredélyén emelt korábbi építésű, Alsó-Tátika névre hallgató várát, mivel annak lakói a tatárjárás utáni nehéz időszakban fegyveres erőszakkal dúlták fel a veszprémi püspökség egyik közeli birtokát. A királyi döntés értelmében Alsó-Tátika várát a kárt szenvedett veszprémi püspök kapta meg, Zaland egyházfő azonban nem tartva eléggé biztonságosnak, néhány esztendő múlva parancsot adott a Várhegy csúcsán egy új kővár létesítésére, aminek elkészülte után felhagytak a régebbivel.

A korabeli oklevelek szerint 1262-ben Zaland püspök ebben az új rezidenciájában hunyta le örökre a szemét, kapzsi rokonsága azonban rögtön rátelepedett a várbirtokra, amit csak később kapott vissza az egyházmegye. A 14. század első éveiben megszállta a Dunántúl nagy területeit hatalmába kerítő Kőszegi nemzetség, tőlük csak Károly Róbert szerezte vissza az 1321-es hadjáratában. A következő évtizedekben királyi kezelésben állt, Nagy Lajos uralkodása alatt került adományként a legbensőbb udvari köréhez tartozó Lackfi főnemesi család tulajdonába. Ők Luxemburgi Zsigmond idejében kikerültek a hatalmi központból, ezért szembefordultak urukkal. A törökkel vívott 1396-os vesztes nikápolyi csata után Zsigmond hívei elérkezettnek látták az időt, hogy leszámoljanak velük, a szlavóniai Körös városában tőrbe csalták és legyilkolták a család vezető két tagját.

Az elkobzott birtokaik közül Tátikát különböző zálogbirtokosok után Habsburg Albert kegyéből a Gersei Pethő nemesi család szerezte meg, akik fennállásának további évszázadaiban lakták. Korai földesura, a veszprémi püspökség azonban nem nyugodott bele, több alkalommal is, 1494-ben majd 1538-ban fegyvereseivel megszállta. Az utóbbi esetben a korabeli leírások szerint Kecsethy Márton püspök kezére kerültek a törökveszély miatt ide menekített környékbeli nemesi családok és pálos kolostorok értéktárgyai is, amiknek pénzbeli értéke állítólag meghaladta a százezer aranyforintot.

A 16. század közepére Tátika már jelentéktelen, magánkézben lévő várnak számított, amit nem építettek ki az akkori időszak hadászati elveinek megfelelően. Turco itáliai hadmérnök fennmaradt rajzai szerint a magas sasfészek bejáratát kaputorony alkotta, ami a hosszúkás várudvart szegélyező vaskos öregtoronyhoz és emeletes palotaszárnyhoz vezetett. Őrsége mindösszesen 16 főnyi zsoldost tett ki, a védőművei romladoztak, amiért maga Nádasdy Tamás nádorispán írt dorgáló levelet a fenntartó családnak.

A vég 1589-ben érte el, amikor egy nagyobb portyázó török csapat lerohanta és elfoglalta, majd kifosztása után felgyújtotta épületeit. A földesúri família időközben annyira elszegényedett, hogy már nem bírta újjáépíteni az üszkös falakat, amelyeket az eltelt évszázadok időjárása tépázott meg. Szerencsére a sorsa mégis jóra fordult, mivel nemrég a helybeli várbarátok kezdeményezésére megkezdődött a csodálatos természeti tájban emelkedő Tátika várának régészeti feltárása és helyreállítása.